Ennek az érdekes megjelenésű kétszikűnek mostanra már bizonyára hallottad a nevét. A növény Dél-Amerikában őshonos és hasonló hatással rendelkezik, mint a kávé. Sokan úgy tartják, hogy a különleges termés fogyasztása még egészségesebb is, mint a jó öreg fekete. De ismerkedjünk meg egy kicsit közelebbről is a guaranával!
Az élénkítő növény felhasználása persze nem új keletű dolog. Őshazájában már évszázadok óta használják erre a célra az ott élők. Napjainkra pedig már akkora népszerűségnek örvend, hogy akár kapszula formában, étrend-kiegészítőként is hozzá lehet jutni.
Sokoldalú és finom élénkítő
A guaranát élénkítő hatása mellett különböző panaszok kezelésére is elszeretettel alkalmazzák. A fogyókúrázók számára például kifejezetten hatásos lehet, ha az étrendjükbe beiktatják nyers, vagy akár kapszula formátumban a vörös növénykét.
Ez az áldásos hatás a benne lévő koffeinnek köszönhető, ami serkenti az anyagcserét. Emellett enyhe hasmenés esetén kiegészítő kezelésként is célszerű lehet alkalmazni. Természetes anyag lévén alapvetően nem káros, ám túlzott fogyasztás esetén szapora szívverést és gyomorfájást okozhat, így jó, ha mértéket tartasz.
Igazi aduász
Mint ahogy azt már a cikk elején is említettük, ma már akár étrend-kiegészítőként is beszerezheted.Magas koffeintartalmának köszönhetően nem meglepő, hogy gyakori összetevője a különböző energiaitaloknak. Íze jóval édesebb, mint a kávéé, így az édesszájúak előszeretettel fogyasztják.
A kávéval szemben az az érv is a guarana mellett szól, hogy hatása akár 6-8 órán keresztül is tapasztalható. Hasonlóan a zöld teához, a lórúgás-szerű energialöket helyett inkább a hatékonyság jellemző rá.
Nem véletlen, hogy a guarana előkelő helyen szerepel a superfoodok listáján, hiszen igazi kis energiabomba. Edzéseket megelőzően, vagy éppen a fogyókúrád mellé mindenképpen célszerű lehet bektatnod a mindennapjaidba, hiszen így igazán látványos eredményeket érhetsz majd el.