Swipe to the left

Vegánok a tányéron túl

Publikálta: Biocity 2019. szeptember 6. Nincsenek megjegyzések

Egyfajta divathóbort lenne csak vegánnak lenni? Sokaknak szigorú diéta, egészségügyileg indokolt életforma. Mások épp az étkezésükben valósítják meg kevésbé, és olyan területeken hasznosítják ezt a világnézetet, melyek sokak elől még mindig rejtve maradnak. Lássunk ezek közül az étkezésen túli lehetőségekből néhányat.

Vegánnak lenni nem csak egy diéta, nem csak néhány húsmentes nap, vagy az állatok védelme. Összetett életforma és gondolkodás, melynek különböző szegmenseit rövid, közép, vagy hosszútávon alkalmazva különböző szemléletbeli változtatások kísérik. Ezek hozzáállásban és tettekben is megnyilvánulnak, ha az ember kicsit mélyebbre ás az elméletek között.

Vegánok az ebédlőasztalnál

Természetesen az egyik alap eleme az elképzelésnek, hogy az állati eredetű táplálékot kizárjuk az étrendből. Ezt manapság az egyre gyakoribb laktóz- és glutén intolerancia fennállása mellett, a túlzott húsfogyasztásnak is betudható betegségek kialakulása kapcsán időszakosan is alkalmazzák. Korábban is írtunk arról, hogy felnőttként gyakran indokolt lehet ennek az életformának a beépítése, esetleg hosszantartó alkalmazása az étkezési szokásainkban.

Ennek előnyei között szerepel a könnyedebb emésztés, a sok rost és növényi antioxidáns bevitele. A gyorsan felszívódó szénhidrátok kizárása mellett a súlyfeleslegtől is könnyebben szabadulhatunk meg, ha a vegán életmód zöldségeket, gyümölcsöket, csonthéjasokat, gabonaféléket tartalmazó javaslatait betartjuk és az állati eredetű fehérjéket és zsírokat elhagyjuk. Fontos természetesen ezek helyes és kiegyensúlyozott növényi alapú pótlása!

Vegánok ebéd után

Mi a közös a vegánokban és a nem vegánokban? Nos, az ebéd utáni bóbiskolás valószínűleg mindenkinél egyformán működik, emberi gyengeségeink egyike ez, különösen munkahelyi környezetben, tehát nem ezen áll, vagy bukik a dolog. Bár hozzátartozik az igazsághoz az is, hogy a könnyedebb, növényi táplálkozás képessé tehet arra, hogy szellemileg frissebben, kevésbé terhelt gyomorral sziesztázzunk délutánonként.

Ami jelentős különbség viszont, hogy egy „vegánul” értő ember valószínűleg ritkábban gyújt rá egy cigarettára a kávéja mellett, hiszen gyakrabban gondol a környezet- és egészségkárosító hatásokra, vagyis a bolygó védelmére, mint aki sosem izgult ezen.Feltehetőleg bambuszfogkefével és természetes fogkrémmel mos fogat, hiszen ezzel is rengeteget segít magán és az élővilágon.

Ügyel arra, hogy az ebédjét becsomagolja, illetve a kantinba is a jól bevált dobozaival érkezik meg, hogy ne egy ezredik műanyagdoboz és nejlonszatyor tulajdonosaként távozzon, ha esetleg nem otthon főzte meg a tápláló ebédet. Rágcsálnivalók és vitaminban gazdag harapnivalók terén verhetetlen, legtöbbször tart magánál egy kis puffasztott rizst, mandulát, mazsolát, hogy kiegyensúlyozottan ellássa szervezetét tápanyagokkal.

Vegánok a háztartásban

Fontos, hogy a kozmetikumok és táplálékkiegészítők, vitaminok kapcsán is tudatosan válogat, hiszen tisztában van azzal, hogy a természet kincseinek megóvása és a túlzott fogyasztás nem állnak összhangban egymással a planétánkon.

Nőként a menstruációs kehely egy csodás és kényelmes alternatíva az eldobható verziók helyettesítésére. Anyaként a mosható pelenkák mai felfogásban, egy jó mosógéppel aligha okoznak többletmunkát, ugyanakkor óriási komfortbeli előnyt a kicsiknek! Férfiként és nőként is szerethető, környezetbarát megoldásokat találhatunk a tusfürdők, samponok, krémek választékaiban, bármire is van szükségünk!

Vegánok a szabadban

Amellett, hogy szelektíven gyűjti a szemetet, eleve igyekszik minimalizálni a műanyagok vásárlását és a káros anyagok kibocsájtását. Ha pénztárcája engedi, manapság gyakorta elektromos autóval, de ha ideje engedi inkább bringával, vagy gyalog közlekedik, hiszen így a test és a lélek is jól jár!

A tavaszi nagytakarítást és a mosást, főzést, a komplett háztartást sem veszíthetjük szem elől, ha szeretnénk pozitív változást vinni az életünkbe! Válogathatunk a biológiailag lebomló fertőtlenítő – és tisztítószerek, valamint a megújuló energiaforrások kínálatából, ha nyitott szemmel járunk a világban.

Az egyik, de nem utolsó feladat vegánként az állatkísérletektől mentes címkék felkutatása és az állatok tartási körülményeinek javítása, a környezet védelme személyes életmódunkkal, vagy akár jótékonykodás formájában.

Elérhető áron és a megszokott színvonalon élvezhetjük manapság az egészséget, a kényelmet, higiéniát, és megújuló energiaforrásokat, ha megtaláljuk a jó alternatívákat. Ha nem is minden területen, de mindenképp érdemes néhányban ezek közül kipróbálni magunkat, és kicsit jobban megérteni ezt a természetközeli gondolkodásmódot.