Swipe to the left

Blog

Forró italporok, amik egészségesek és finomak is!

Publikálta: Biocity 2019. november 6. Nincsenek megjegyzések

A cukros, színes, tartalom nélküli italporoknak ma már van hasonlóan praktikus, de csodás összetételű alternatívája! A jó hír, hogy ezek a természetes őrlemények, keverékek nagyon finomak is, így a gyerekek is szívesen iszogatják.

Élj egészségesen a vörös szőlőmag erejével!

Egy szuper antioxidánsról és rostforrásról lesz most szó a természet támogatásával. Megnézzük, hogy miért olyan különleges a szőlőmag összetétele és miért előnyös őrlemény formájában fogyasztani. Azt is körüljárjuk, hogy milyen gyógynövényekkel, fűszerekkel kombinálva lehet még hatékonyabb ez az immunerősítő mix.

Házi müzliszelet és ropogós granola percek alatt

Publikálta: Biocity 2019. november 5. Nincsenek megjegyzések

Kisebb vagyonokért vásárolhatunk cukrozott, tartósítós müzliket a boltokban mostanság, és még ha jó összetételről is beszélünk, érdemes tudni arról, hogy kb. negyedóra alatt házilag is készíthetsz magadnak, magatoknak olyan pirult, magvas, gyümölcsös, kakaós, vagy natúr energiabombákat reggelire, tízóraira, nasinak, amik után mind a 10 ujjad megnyalod!

Szendvics és péksüti reggelire? Te nem unod még?

Egyfajta szentháromságot képez nálunk, Magyarországon a lisztes péksütik, fehérkenyerek és a felvágottak világa, ha a reggeliről van szó. Mi kicsit unjuk már ezt a banánt, nem is beszélve arról, hogy mindez mennyire egysíkúvá teszi a táplálkozásunkat. A vegán életszemléletből fakadóan ráadásul az állati eredetű táplálékokat is mellőzni szeretnénk a menüből. Mit tehetünk?

Gyógyító gombák- Még egy ötlet az immunerősítéshez

Egy különleges élelmiszer különleges hatásairól lesz szó ebben a bejegyzésben. Hogy miért? Mert a gombák természetadta pozitív hatásmechanizmusaival kész szakirodalom foglalkozik már, és ezért fontosnak tartjuk, hogy a kínálatunkban megtalálható prémium termékek között egy kicsit jobban eligazodhass.

Megfáztál? Eleged van? Dobj be egy levest!

Publikálta: Biocity 2019. október 21. Nincsenek megjegyzések

Igazi megfázós időszak az október vége, november. Változik az időjárás, alig tudjuk követni, és aligha bírjuk szusszal. Mellette ott a munkahely, a család, a barátok, de mi csak aludni és enni szeretnénk… Ideje összedobni egy jó levest!

„Ez a gyerek utálja a zöldséget”- Biztos vagy benne?

A gyermekek etetése, mint szeretetnyelv, felmerült már korábban is a témák között. Írtunk az elhízás veszélyeiről, és arról is, hogyan tudhatjuk topformában a csöppséget. Volt szó a multivitaminokról, melyek szívós immunrendszerüket támogathatják a nehezebb időszakokban. No de mi újság a zöldségekkel? És miért is kiemelten fontos ezt szóba hozni?

Csíráztass otthon!-Téli szezon a zsenge hajtások erejével

Publikálta: Biocity 2019. október 18. Nincsenek megjegyzések

Változékony, kiszámíthatatlan időjárás jellemző az őszre és tavaszra mostanság. Ez nem csak a természet számára, de nekünk embereknek is rendkívül megterhelő. Migrénesek, keringési zavarban szenvedők ezt pontosan tudják, de a többiek is megsínylik a szeszélyesebb időszakokat, ha immunrendszerük nem turbó fokozatban üzemel. Ennek kapcsán most a csíráztatásról és a csírákból készül ízletes immunerősítőkről lesz szó!

Az értékes kannabiszolaj nyomában

Az orvosi kannabisz terápiában alkalmazott fogyasztásának előnyeiről egyre több bizonyíték áll rendelkezésünkre. Manapság a tudósok, orvosok olyan kiemelkedő eredményeket tudnak felmutatni világszerte a témában, melyek a különböző étrendkiegészítők választékában is megmutatkoznak. Megnézzük, miért és hogyan érdemes az értékes hozzávalót alkalmazni az egészségünk érdekében!

Bio és öko termékek mindenütt! Van ennek értelme?

Publikálta: Biocity 2019. október 7. Nincsenek megjegyzések

A sima paradicsom olcsóbb, mint a bio. Melyiket válasszam? Mégis milyen hozzáadott értéket képvisel egy bio felirat a csomagoláson, és kinek kedvez ez valójában? Jogosan tesszük fel ezeket a kérdéseket, és jogunkban áll tudni a válaszokat is.

Szabad szappanozni!- Szappan kontra tusfürdő

Manapság egy átlagos fürdőszoba egy komplett vegyi labort rejteget, ha számba vesszük, mennyi mesterséges és akár mérgező illatanyagot, színezéket, kémiai vegyületet tartalmaznak az üvegcsék, flakonok a ridikülben, a polcokon… Megnézzük, miért érdemes a tusfürdőket az olcsóbb és sokkal egészségesebb szappanokra cserélni, hogy a fürdőszobánk a szépülést és tisztálkodást támogassa, és ne okozzon kárt a testi épségünkben!

Hajnövesztés, hajszépítés biotinnal

Publikálta: Biocity 2019. szeptember 27. 2 comments

A biotin a B-vitaminok csoportjának tagja, és rendkívül fontos szerepet játszik a haj szépségápolásában, egészségében. Most kifejezetten erre az értékes összetevőre koncentrálunk, és megmutatjuk, miért és hogyan érdemes használni!

Csipkebogyó olajat a bőrnek!

Publikálta: Biocity 2019. szeptember 27. Nincsenek megjegyzések

Az őszi időszak kezdetén már lendületbe jön a vadrózsa, avagy a hecsedli, s az őszi fagyok beköszöntével érik majd be apró (ál)termése, a csipkebogyó. A kis piros bogyók mesés látványt nyújtanak az erdőszéleken. Teában, lekvárban jól ismerjük vitamindús összetevőiről, de kevesen tudják, hogy milyen varázslatos bőrszépítő hatással rendelkezik.

Elő a savanyúkáposztás vödrökkel- Savanyítás egészségesen, házilag!

Publikálta: Biocity 2019. szeptember 18. Nincsenek megjegyzések

Nézzük meg, hogy miért jó házilag savanyítani, és hogyan érdemes belevágni, különösen, ha először próbálkozunk ilyesmivel. Konyhai tippek, trükkök következnek a vitaminhiányos időszakok leküzdéséhez egyenesen a savanyúságos hordóból!

MCT olajok felhasználása a fogyókúrától az Alzheimerig

Lenyűgöző előnyt jelentenek az egészségünk szempontjából ezek a közepes láncú zsírsavak, így valójában a legegyszerűbb lenne azt összefoglalni, hogy mire nem alkalmasak… Ebben az írásban megmutatjuk, hogy miért ennyire sokszínű és pozitív ez a hatóanyag a szervezetünkre nézve, de természetesen azt az egy felhasználási módot is bemutatjuk, amikor feleslegesnek bizonyul…

Igaza van Popeyenek? Kezeljük a vashiányt!

Publikálta: Biocity 2019. szeptember 11. Nincsenek megjegyzések

Nézzük meg, miért is van igaza Popeyenek a spenóttal kapcsolatban, és hogy miért érezhetjük magunkat elesetten fáradékonynak, ha fogytán van a vas a szervezetünkben. Figyelem! A gyerekek is szenvedhetnek vashiány okozta kimerültségtől, ezért rájuk is gondoltunk!

Időszakos böjt? Mutatjuk, hogyan érdemes!

Publikálta: Biocity 2019. szeptember 10. Nincsenek megjegyzések

Rengeteg tudományos és kevésbé tudományos elképzelés kering a témában, ha az intermittent fasting, vagy röviden IF, magyarul időszakos böjt kapcsán tájékozódunk. Ebben az írásban összefoglaljuk, hogy valójában mik az előnyei, mik a hátrányai, illetve, hogyan lehet életvitelszerűen alkalmazni hosszabb távon.

Terítéken a hormonháztartás

Publikálta: Biocity 2019. szeptember 6. Nincsenek megjegyzések

Ételek, amelyek befolyásolhatják a hormonháztartást- mit fogyasszunk, és mi az, amit kerüljünk el?

Vegánok a tányéron túl

Egyfajta divathóbort lenne csak vegánnak lenni? Sokaknak szigorú diéta, egészségügyileg indokolt életforma. Mások épp az étkezésükben valósítják meg kevésbé, és olyan területeken hasznosítják ezt a világnézetet, melyek sokak elől még mindig rejtve maradnak. Lássunk ezek közül az étkezésen túli lehetőségekből néhányat.

Fogmosás és fürdés a bolygónkért!

Publikálta: Biocity 2019. augusztus 28. Nincsenek megjegyzések

Miután januárban a Sonora sivatag kaktuszait hótakaró borította be, majd júliusban Mexikóban másfél méter jég hull le egy éjszaka alatt, és miközben az Amazonas esőerdeit heteken át lángok borítják, sokan elgondolkodnak azon, hogy mit is tehetnének, hogy egy kicsit segítsenek a Nagy Kék Bolygón.

Betegesen egészséges

Az újabb-és újabb kutatási eredmények, eszeveszetten bővülő termékpaletták és manipulatív reklámok között imbolyogva sokan vannak, akik életvitelük, időbeosztásuk és mentális egészségük rovására szélsőségesen kezdenek viselkedni az egészséggel kapcsolatos területeken. Nem csak a fogyás, az izmosodás, hanem a tökéletes táplálkozás utáni vágy is mániás méreteket ölthet.

Jóllakott óvodás elhízás nélkül, avagy mit csomagoljunk tízóraira szeptembertől?

Publikálta: Biocity 2019. augusztus 26. Nincsenek megjegyzések

Hamarosan beköszönt a szeptemberi iskolába, óvodába járás időszaka. Rengeteg munka, anyagi ráfordítás után, végül mégis csak a gyerkőcök öröme és egészsége a legfontosabb számunkra. Mi az, amire szülőként feltétlenül oda kell figyelnünk az új tanszerek beszerzésén felül? Vessünk egy pillantást a tízórais dobozokra!

Hogyan legyek vegán?

Mi lehet nehezebb annál, mint új szokásokat bevezetni az életükbe? Nos, talán az, ha a régi szokásokat szeretnénk elhagyni. Tudatos és tudattalan törekvéseink nehezítik, vagy éppen könnyítik a folyamatokat, legyen szó szenvedélybetegségekről, sportról, vagy éppen a táplálkozásunkról.

Húsból is megárt a sok!

Noha eredetileg értékes tápanyagok forrásai, olykor kulturális és gasztronómiai emlékeink főszereplői a húsételek, mégis globális probléma okozójává vált mostanára gátlástalan feldolgozásuk és túlzott fogyasztásuk!

Éljenek a kollagének!

Kollagénről sokat hallunk szépségápolási rovatokból, gyakorta emlegetik kozmetikai termékek kapcsán, de nézzük meg, hogy ennek a csodálatos fehérjének milyen szerepe van az ízületvédelemben!

Rejtett probiotikum bányák nyomában

Publikálta: Biocity 2019. augusztus 15. Nincsenek megjegyzések

Ássuk magunkat kicsit mélyebbre a probiotikumok világában és fedezzünk fel közösen olyan kincsesbányákat, melyek napi szinten látják el a szervezetünket extra probiotikumokkal. Nézzük, hogy miért tekintünk kincsként ezekre a hatóanyagokra, és hogyan kaparinthatjuk meg őket a legegyszerűbben.

Székrekedés? Engedd el!

Publikálta: Biocity 2019. augusztus 5. Nincsenek megjegyzések

Kicsik, nagyok egyaránt szenvednek az időszakos, vagy állandósult székrekedéssel, lassú emésztéssel, puffadással, aranyérrel és minden járulékos kellemetlenséggel, ami nehezíti az életünket. Bizonyára Te is ismersz valakit, aki hasonló tünetektől szenved. Esetleg te is hasonlóan szoros cipőben jársz? Nézzük meg, hogy mi áll a tünetek hátterében, és mi az, amit tehetünk panaszaink száműzése, vagy legalább enyhítése érdekében.

Hialuronsav kívül-belül!

Nem kell máris a kés alá feküdni ahhoz, hogy üde és friss arcbőrrel büszkélkedhessünk. Megmutatjuk, hogy a plasztikai sebészeten kívül számos más, természetes eljárás dolgozik a bőrszépítés egyik koronázatlan királyával: a hialuronsavval. Ez persze, ismerve a hatóanyag sokszínű felhasználási lehetőségét és pozitív oldalait, nem véletlen…

Dobogós multivitaminok a vásárlók körében

Publikálta: Biocity 2019. július 29. Nincsenek megjegyzések

Megnéztük, hogy melyek a legnépszerűbb termékek vásárlóink körében, ezen belül is a multivitaminfogyasztást vettük górcső alá. Most kiderül, vajon miért ezeket választják gyakrabban a fogyasztók, és kicsit részletesebben is foglalkozunk az összetevőkkel, hogy megbizonyosodhass arról, hogy te is a megfelelő terméket választottad-e immunrendszered védelmére!

Kedvenceink is buknak a vitaminokra

Kedvenceid táplálása és ápolása igazi öröm számodra? Nos, ez nem véletlen! A háziállatok köztudottan terápiás orvosokként teremtik meg számodra a jó közérzetet, stabilitást, szeretetteljes légkört. Feltétel nélküliség határozza meg kitartó ragaszkodásukat otthonuk, és az őket körülvevő emberek iránt. Ezen felül a legapróbb mozdulatot, kedvességet is csillogó szemekkel fogadják és ösztönösen hálásak neked, azért, hogy vagy!

Vitaminok az elszánt sportolók egészségére

Publikálta: Biocity 2019. július 23. Nincsenek megjegyzések

Heti, napi rendszerességgel sportolsz? Le a kalappal! Fáradozásaidat olykor izomláz koronázza? Netán előfordult már, hogy túlhajtottad magad egy-egy teljesítménytúra alkalmával? Az erőfeszítéseket ugyan csak te teheted meg saját egészséged érdekében, viszont a levezetés és a regeneráció kérdéskörében most nálunk a labda!

Műanyagmentes július

Te is gondoltál már arra, hogy mi lesz a sorsa annak az irdatlan mennyiségben felhasznált műanyaghulladéknak, amit a kukába dobsz? Netán próbálkozol elkerülni a felesleges szatyrok és csomagolások vásárlását, hogy óvd a környezetet, de nem vagy benne biztos, hogy mennyit jelent ez az apróság a világnak? Nos, ezekre a kérdésekre hívja fel a figyelmet a műanyagmentes július kampány. Bambuszból készült termékeink és néhány érdekesség megosztásával, mi is szeretnénk kivenni részünket az akcióból!

Duzzadt, sajgó lábak a kánikulában? Íme, a szabadulási útmutató!

Publikálta: Biocity 2019. július 8. Nincsenek megjegyzések

Neked is hajlamos a füllesztő melegben dagadni, sajogni a lábad? A cipő, zokni, harisnya mély barázdát hagy maga után, és legszívesebben már induláskor a falhoz vágnád a szorosabb cipőket? Néhány egyszerűbb és összetettebb tanáccsal is szolgálunk a lábdagadás házilagos kezelésére, valamint az erek hosszútávú védelmére, a természetességet maximálisan szem előtt tartva. Megmutatjuk azt is, hogy az egészséged javítása mellett, hogyan szállhatsz szembe a narancsbőrrel!

Házi vegán túrókrémes desszert

"Túró a füledbe!” - mondhatják sokan, mikor meghallják, hogy épp túrós desszertet készítesz, ami történetesen finomított cukortól, tojástól, gluténtól és tejtől is mentes! Ezt is kisütöttük! Nincs ugyanis lehetetlen, ha a vegán desszertek modernkori palettájára pillantunk, nálunk pedig a receptes füzetedet és a kosaradat is egészséggel töltheted meg!

Tedd el üvegbe a nyarat! Házi befőzés minél több vitamin megtartásával, cukor nélkül

Publikálta: Biocity 2019. július 1. Nincsenek megjegyzések

A tücsök és a hangya meséje kitűnően utal a gondos háziasszony és a lekvár kapcsolatára, hiszen a lekvárfőzés tradícionálisan a téli hónapokra előre gondolva biztosítja nekünk az állandó gyümölcs- és vitaminbevitelt. Változnak az idők, ugyanis a lustább tücskök manapság télen is találnak fogukra való dzsemet a boltok polcain, a szorgosabb modern hangyák viszont tudják, hogy a házilag, ráadásul cukor hozzáadása nélkül készült keverékek mérföldekkel megelőzik konzerves, vagy tartósítószeres, mesterségesen színesített, szagosított társaikat a bio bajnokok ligájában.

Nyalánkság percek alatt

Nem kell órákig a konyhában izzadnod, hogy olyan hűsítő desszertet dobj össze, amitől garantáltan elolvad a közönséged! A nyári időszakban bárkit lekenyerezhetsz ezekkel az egészséges nassolnivalókkal. Dobd össze gyorsan, majd dőlj hátra a napágyadban és sütkérezz az elismerésben! Megmutatjuk a legjobb és leggyorsabb fagyirecepteket, amik ráadásul vegán és bio hozzávalókból készülnek, így a fagyid nemcsak finom, egészséges is lesz – és nálunk mindent megtalálhatsz hozzá egy helyen!

3+1 hatásos módszer a napégés semlegesítésére

A nyári kánikulában gyakran megesik, hogy többet tartózkodunk a napon, mint amennyi bőrünk szempontjából ideális lenne. Ha pedig megfeledkezünk arról, hogy védekezzünk az UV-sugarak káros hatásai ellen, annak bizony kellemetlen következményei lehetnek. De mit tegyünk akkor, ha a baj már megtörtént? Az alábbi bejegyzésben hoztunk nektek négy hatékony módszert, melyek segítségével a napégés okozta kellemetlen tünetek hatékonyan csökkenthetők.

Eszedbe jutott már, hogy a naptejed szennyezheti a környezetet?

Itt a nyár, itt a strandszezon, a kánikulában pedig a napvédő krémek használata elkerülhetetlen. Az összetevőket tekintve azonban naptej és naptej közt is rengeteg lehet a különbség, és egyáltalán nem mindegy, milyen terméket választunk bőrünk védelmére. Némelyik márka a boltok polcain ugyanis környezetünkre és saját egészségünkre nézve sem jelent feltétlenül jó választást. De mire is kell odafigyelnünk abban az esetben, ha nem akarunk lemondani a napozás örömeiről, és szeretnénk környezet- és egészségtudatosan barnulni?

A legfontosabb vitaminok, amikre a gyerekeknek szüksége van

Egészséges gyerekből lesz az egészséges felnőtt. Szülőként igyekszünk már kisbaba kortól kezdve vitamindús ételekkel jóllakatni gyermekünket. Ez neked is kihívást jelent néha? Ha a gyerek a társaitól azt látja, hogy ők inkább az egészségtelen ételeket, nassolnivalókat részesítik előnyben, sajnos ő is ezeket kéri majd. Hogyan előzheted ezt meg? Mit tegyél, hogy minden fontos vitamin az asztalra kerüljön? Olvasd tovább cikkünket, melyben utánajártunk ezeknek a kérdéseknek.

Gluténmentes termékek, a sütés-főzés evolúciója

A gluténmentes étrend iránt ma már nem csak a lisztérzékenységben szenvedők érdeklődnek. Sokan szeretnének ennek segítségével súlyt csökkenteni, vagy csak egészségesebben élni. Ez a diéta azonban nem csak abból áll, hogy kiiktatjuk étrendünkből a szokványos, fehérlisztből készült ételeket!

Az édesítők szuperhőse – az agavé

Publikálta: Biocity 2019. június 6. Nincsenek megjegyzések

Napjainkban nem kérdés, hogy a finomított cukor fogyasztása mennyire egészségtelen. Így aztán nem csoda, hogy rengeteg alternatívát találhatsz a cukor helyettesítésére és bizonyára már neked is megvannak a magad kedvencei, amelyekkel a süteményeidet készíted vagy épp a kávédat édesíted.

Mi az a Cotifibra bélradír és miért érdemes használni?

Publikálta: Biocity 2019. június 6. 2 comments

Te is szeretnél megszabadulni a szervezetedben található méreganyagoktól, igaz? Ez teljesen érthető, hiszen a felhalmozódott és egyben nem kívánatos salakanyag megnehezítheti a bélműködést, fokozhatja az elhízás kockázatát és a közérzetedet is ronthatja. Ma már szerencsére rengeteg megoldás létezik erre a problémára.

Szépségápolás vegán termékekkel? Miért is ne?

Publikálta: Biocity 2019. május 29. Nincsenek megjegyzések

Ahogy egyre jobban elmélyülsz a vegán életmód rejtelmeiben, úgy idővel felfedezheted, hogy mennyi területe van az életednek, ahol állati eredetű termékeket használsz. Ilyen a szépségápolás is, ahol nemcsak olyan készítményekkel találkozhatsz, melyeknek az összetevőit állatokból nyerik, de rengeteget tesztelnek is rajtuk. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lenne rá megoldás.

Vajon melyik növényi tej a legkörnyezetbarátabb?

Rengetegen térnek át a vegán életmódra azért, hogy megóvhassák a bolygónkat a teljes kipusztulástól. Bár meglehet, neked egészen más okod van erre, például az egészséged követeli meg, vagy egyszerűen csak nem fűlik a fogad az állati eredetű élelmiszerek elfogyasztására. Ennek ellenére érdemes egy kis figyelmet szentelned a környezetvédelem kérdéskörére.

Elhagynád a húst? Ne feledkezz meg a B-vitaminokról!

Sokan úgy vágnak bele a vegetáriánus vagy vegán életmódba, hogy egyszerűen csak elhagyják a húst és az állati eredetű termékeket. Ez a megoldás azonban kellő odafigyelés nélkül, nem minden esetben egészséges. Hogy miért?

Itt a nyár, eljött a grillpartik szezonja!

Kezdő grillező vagy? Netán vegyes ízlésű a társaság, akikkel szeretnél egy jót lakomázni? Ne aggódj, az alábbiakban adunk neked néhány tippet és gyors receptet, amivel könnyedén jóllakathatod az éhes résztvevőket. És bár a hússütés bevett szokás, téves gondolat, hogy nélküle ne tudnál összehozni egy hangulatos és különleges ízekben gazdag grillezést.

Közeleg a kánikula időszaka – így hidratálj jóízűen!

Publikálta: Biocity 2019. május 17. Nincsenek megjegyzések

Nem is kérdés, hogy a tomboló nyár idején a hidratálásnak kiemelt jelentősége van a szervezet számára. Ilyenkor sokkal több folyadékot veszítünk, mint általában, ezért is fontos, hogy ezt a kiürülő mennyiséget minél hamarabb és a lehető legjobb minőségben pótold.

Vajon jól teszed, ha konzervből eszed a gyümölcsöt?

Az nem is kérdés, hogy a különböző gyümölcsök fogyasztása milyen fontos a szervezet számára. Ráadásul annyi különböző formában elkészíthetőek, hogy attól sem kell tartani, hogy esetleg ráunnál. De azt tudod, hogy az sem mindegy, milyen gyümölcsöket használsz fel az ételeid összeállításához?

Te is refluxtól szenvedsz? Ez állhat a háttérben...

Publikálta: Biocity 2019. május 8. Nincsenek megjegyzések

A reflux napjaink egyik leggyakoribb problémája. A gyakori gyomorégés, a nyelőcső gyulladásai, esetleges öklendezés mind olyan tünetek, amelyekből valószínűsíthető, hogy te is ezzel küzdesz. Azt viszont már kevesen tudják, hogy a savlekötőért való állandó rohangálás helyett néhány egyszerű szokás megváltoztatásával is sokat tehetünk a szimptómák enyhítéséért.

Vajon eleget eszel? Most kiderül!

Amikor egészséges étkezésről van szó, az egyik legritkábban említett tényező a mennyiség. Ez azért problémás, mert bár valóban fontos, hogy mivel táplálod a szervezetedet, ha túl keveset eszel, az éppen olyan káros lehet, mintha rossz minőségű ételeket fogyasztanál.

Vajon a sör és a bor vegán? Nem is olyan biztos ez!

Publikálta: Biocity 2019. május 2. 1 comment

Te is szeretsz esténként egy pohár borral üldögélni a naplementében? Esetleg a romantikus vacsorád után fogyasztod el a kedvenc borodat? Ezzel önmagában nincs probléma, viszont ha vegán életmódra törekszel, akkor bizony érdemes foglalkoznod a fenti kérdésekkel, ugyanis az alkoholos italok esetében sem lehetsz biztos abban, hogy a termék állati összetevőktől mentes.

Folyton puffad a hasad? Ezek állhatnak a háttérben

Publikálta: Biocity 2019. május 2. Nincsenek megjegyzések

A haspuffadás egy gyakori és bosszantó probléma, melynek a gyökerét minden tőle szenvedő próbálja megtalálni. Általánosságban elmondható, hogyha olyat ettél vagy ittál, - például babfőzeléket vagy buborékos vizet -, akkor előfordul ez a jelenség. De mi van akkor, ha semmi puffasztó hatású élelmiszert nem fogyasztottál?

Így készíthetsz vegán chutney-t egyszerűen, otthon

Publikálta: Biocity 2019. április 25. Nincsenek megjegyzések

Unod már, hogy lassan a vajas kenyeret is salsa szósszal eszed, mert nincs egy jó recepted, amivel feldobhatnád a megszokott ételeket? Próbáltál már chutney-t készíteni? Ha még nem, akkor itt az ideje, mivel igazi ütőkártya lehet a kezedben, ha szeretnéd újragondolni a kedvenc menüsorodat egy kicsit.

Támogasd az immunrendszered tavasszal is

Nem győzünk eleget beszélni az immunrendszer támogatásának fontosságáról. A tavaszi szezonban ez különösen fontos, hiszen ilyenkor tér magához a természet és végre ledobhatjuk a nagykabátot is. Ennek csak egy hátulütője van: meglehetősen könnyű megfázni. Ha mindez nem volna elég, még tombol az allergiaszezon is, ami szintén sokak életét megkeseríti. Ennek fényében nem is kérdés, hogy miért ennyire lényeges az ellenálló képesség növelése.

A pótolhatatlan omega-3 olajok

Publikálta: Biocity 2019. április 23. Nincsenek megjegyzések

Az nem újdonság, hogy az úgynevezett „jó zsírok” közöttük is leginkább az omega-6 és omega-6 zsírsavak fontos szerepet töltenek be az egészség megőrzésében. Már a legtöbb életmód blogon, de még a személyi edződtől is gyakran hallhatod, hogy iktasd be az étrendedbe, ha szeretnél gondoskodni a szervezeted megfelelő működéséről.

Mi az a barátcserje és mikor érdemes alkalmazni?

Sok gyógynövényhez hasonlóan napjainkban a barátcserje népszerűsége is egyre növekszik. Talán már te is hallottad a nevét a barátnőid körében emlegetni, hiszen egy igazán erős, jótékony hatású gyógynövényről beszélünk, amelyet előszeretettel alkalmaznak különböző hormonális és nőgyógyászati problémák esetén.

Itt a tavasz, eljött a méregtelenítés ideje

Publikálta: Biocity 2019. április 10. Nincsenek megjegyzések

A tavasz nem csak arról szól, hogy végre itt a jó idő. Ugyanis ez egyben a megújulás, a tél után következő ébredezés és újjászületés időszaka. Éppen ezért ideális ez az alkalom a méregtelenítésre is, amivel feltöltheted a szervezetedet és felkészítheted a következő szezonra.

Így veheted fel a harcot a kullancsokkal szemben természetesen

Most, hogy megérkezett a jó idő, bizonyára te sem hagyod ki a lehetőséget, hogy minél több időt tölts a szabad levegőn. Viszont nem te vagy az egyetlen, aki remekül érzi magát ebben a melegben. Az élősködők is lelkesen dugják ki az orrukat vackukról, mint például a kullancsok. Ám amellett, hogy a véredet veszik, veszélyes kórokozókat is hordozhatnak, ezért jobb őket elkerülni.

A férfi egészség legfontosabb vitaminjai

Publikálta: Biocity 2019. április 5. Nincsenek megjegyzések

A nők egészsége kapcsán gyakran kerülnek szóba a különböző szépségvitaminok. Ugyanakkor a férfiak szervezetének is szüksége van a támogatásra a megfelelő működéshez. A ő esetükben természetesen máshova helyeződik a hangsúly. Azonban ez nem jelenti, hogy el kellene hanyagolni az vitaminok optimális bevitelét.

Hogy néz ki a vegán húsvét? Avagy húsvéti sonka – sonka nélkül

A húsvét közeledtével mindenki lázban ég. Erről az időszakról szinte mindenkinek a locsolkodás, a sonka, a tojás és a nyuszi jut eszébe. De mi a helyzet akkor, ha szeretnéd az ünneplésből kihagyni az állati eredetű ételeket? Mi kerüljön az asztalra a sonka és a tojás helyett? Ezekre a kérdésekre keressük most a válaszokat.

Itt a tavasz, eljött a szabadtéri sport ideje

Publikálta: Biocity 2019. március 27. Nincsenek megjegyzések

A tavasz immáron végérvényesen megérkezett és ez csak egyvalamit jelenthet. Eljött a szabadtéri sportok ideje. Elvégre miért is töltenéd a négy fal között a szabadidődet, ha helyette eltöltheted azt odakint is aktívan. A szabadban való sportolás ráadásul számos jótékony hatással is bír, amelyekről kár lenne lemondanod.

A D-vitamin hiánya, mint népbetegség – így szállhatsz szembe vele

Napjainkban egyre nagyobb és egyre gyakoribb problémát jelent a vitaminhiány. Ezek közül is kiemelkedik a D-vitamin hiánya, amivel a legtöbben küzdenek. A hiánya azért is bír ekkora jelentőséggel, mert az emberi szervezetben a csontanyagcsere mellett az immunrendszer támogatásáról is gondoskodik.

​Így nassolhatsz igazán egészségesen

Publikálta: Biocity 2019. március 23. Nincsenek megjegyzések

Fogyókúrázóknak és életmódváltóknak az esetek többségében nem a nap főbb étkezéseivel gyűlik meg a baja, hanem a nap többi részével.Tízóraira egy kis csoki, uzsonnára egy kis drazsé, na, és az esti film mellől is nehéz elhagyni a popcornt. Az átlagember szeret nassolni és ez rendben is van így, ám ennek sem kell egészségtelen szokásnak lennie. Ha a megfelelő ételekből kezded összeállítani a köztes étkezéseket, hamar rájöhetsz, hogy rengeteg alternatíva áll előtted.

Itt a tavasz, elő a búzafűvel!

Publikálta: Biocity 2019. március 20. Nincsenek megjegyzések

A búzafű neve már ismerősen csenghet számodra. Ha máshonnan nem, akkor a búzafűlé kapcsán biztosan hallottál már róla. Ezt az italt sokan nem kedvelik, de legalább ugyanannyian egyenesen rajonganak érte. Hogy miért? Mert egy igazán erős alapanyagról beszélünk, amit neked is érdemes beiktatnod a mindennapjaidba.

Kakaóbab törettel a lendületes hétköznapokért

A kakaóbab jótékony hatásairól már korábbi cikkünkben is tettünk említést. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy mennyi különböző lehetőség van arra, hogy ezt a superfoodot az étrendjükbe iktassák. A kakaóbab töret például remek lehetőséget nyújt erre. Ebben a formában könnyedén és változatosan készíthetsz igazán ízletes, tápláló ételeket.

Ezért érdemes chia magot fogyasztanod

Publikálta: Biocity 2019. március 13. Nincsenek megjegyzések

A chia mag emlegetése és alkalmazása nem egy új keletű dolog. Találkozhatsz vele reklámokban, ismeretterjesztő cikkekben, de még akár személyi edzők ajánlásaiban is. De miért ennyire népszerű ez a mag és mire képes valójában? Nem tudod? Szerencsére mi most elhoztuk neked a válaszokat a kérdéseidre.

Mindentudó aszkorbinsav

Az, hogy a C-vitamin mennyi áldásos hatással rendelkezik nem újdonság. Alkalmazzák a gyógyításban, az egészségmegőrzésben de még a szépségápolásban is! De mitől lesz ez az anyag ennyire erős, hogy ezekre a különböző problémákra képes megoldást nyújtani? És vajon tényleg mindenre jó ez a csodaszer? Hol húzódnak vajon a határok?

Moringa por – az idegrendszer szuperélelmiszere

Publikálta: Biocity 2019. március 11. Nincsenek megjegyzések

Hallottál már a moringáról? Nem? Sebaj, hiszen itt a remek lehetőség, hogy közelebbről is megismerkedhess ezzel az izgalmas étrend-kiegészítővel. Jótékony hatását leginkább az ideg- és immunrendszerre fejti ki, ezért nagy szerepet tölthet be az egészségmegőrzésben. De lássuk, mi is ez a vicces nevű növény, ami ennyi jó tulajdonsággal bír!

Méregteleníts árpafűvel

Ha egészségmegőrzésről van szó napjaink egyik legégetőbb kérdése a méregtelenítés. Azok a káros és felesleges anyagok, amelyek megtapadnak a szervezetedben nem mindig távoznak olyan egyszerűen. Ezért is célszerű figyelmet fordítani időről időre annak, hogy megszabadulj tőlük, ami az egészségedre és a közérzetedre egyaránt pozitívan hat majd.

Mi fán terem a maca és miért olyan nagy szám?

Publikálta: Biocity 2019. február 27. Nincsenek megjegyzések

Habár tény, hogy a maca por népszerűsége egyre növekszik, sokak számára még mindig rejtély, hogy mi is lehet ez a furcsa nevű növény. Pedig ha superfoodokat szeretnél csempészni az étrendedbe, akkor kifejezetten tanácsos megismerkedned vele, hiszen igazi jó barát a stresszes hétköznapok hálójában.

Kóstoltad már a goji bogyót? Mutatjuk, miért érdemes

Publikálta: Biocity 2019. február 26. Nincsenek megjegyzések

Napjaink egyik legnépszerűbb superfoodja egy igazi gyöngyszem. Amellett, hogy nagyon ízletes, rengeteg jótékony hatással is rendelkezik, amiért érdemes rendszeresen fogyasztani. Ha még nem tudod, mik ezek a jótékony hatások, akkor most ideje, hogy egy kicsit közelebbről is megismerkedj ezzel az érdekes gyümölccsel.

Minden, amit a guaranáról tudni akartál

Publikálta: Biocity 2019. február 21. Nincsenek megjegyzések

Ennek az érdekes megjelenésű kétszikűnek mostanra már bizonyára hallottad a nevét. A növény Dél-Amerikában őshonos és hasonló hatással rendelkezik, mint a kávé. Sokan úgy tartják, hogy a különleges termés fogyasztása még egészségesebb is, mint a jó öreg fekete. De ismerkedjünk meg egy kicsit közelebbről is a guaranával!

Így készíthetsz isteni kesudiós joghurtot

A kesudió méltán népszerű rágcsálnivaló, hiszen amellett, hogy ízletes, nagyon egészséges is. Éppen ezért ezúttal egy finom joghurt receptjét áruljuk el neked, amelyet könnyedén elkészíthetsz te is.

​A szellemi frissesség titka a táplálkozásban (is) rejlik

Publikálta: Biocity 2019. február 7. Nincsenek megjegyzések

A szellemi frissesség megőrzése kortól függetlenül fontos az egészség fenntartásának során. Az öregedés folyamatával dacolni nem tudunk, ám az munkavégzés, a tanulás, vagy éppen az unokáknak szóló történetek mesélése közben lényeges, hogy a memóriád tökéletes maradjon.

​Padlótakarítás hatékonyan és környezetkímélő módon

A padlóápolás a környezetvédők számára gyakran okozhat fejtörést. Természetes, hogy mindannyian vágyunk a higiénikus környezetre. Ám az erős vegyszerek használata nincs túl jó hatással a szervezetedre, ráadásul a bomlásuk sem tökéletes, így a megsemmisítésük sem kis feladat.

​Isteni és gyors grillezett cukkini, ha nagy rohanásban vagy

Publikálta: Biocity 2019. február 4. Nincsenek megjegyzések

Mindenkivel megesik, hogy a rohanó hétköznapokban csak nehezen, vagy egyáltalán nem marad ideje főzőcskézni. Ilyenkor a közeli pékségben bekapsz valamit és rohansz tovább. Ha kevés idő áll a rendelkezésedre, íme egy ízletes és gyors recept, amivel biztosan nem maradsz majd éhes a lefeszítettebb tempójú napokon sem.

Edd magad szépre – így hat a táplálkozásod a külsődre

Bizonyára te is hallottad már sokszor azt a mondatot, hogy a szépség belülről fakad. Ez a bölcsesség sokkal igazabb mint gondolnád. A megjelenésedre és a kisugárzásodra a táplálkozásod is jelentős hatással van. Ha ellátod a megfelelő tápanyagokkal a szervezetedet, az áldásos lehet a szépségápolásodban is.

​Ilyen hatással van a környezetre az emberi táplálkozás

Publikálta: Biocity 2019. január 25. Nincsenek megjegyzések

Bizonyára számodra sem cseng ismeretlenül az a kifejezés, hogy ökológiai lábnyom. Ez a „lábnyom” megmutatja, mekkora terület az, amelyet egy-egy egyén a környezetéből felhasznál a fennmaradáshoz. Habár az érték nagysága számtalan tényezőből áll össze, ideje, hogy beszéljünk egy kicsit a legalapvetőbbről: az étkezésről.

Egy kis aromaterápia – így alkalmazhatod hatékonyan az illóolajokat

Publikálta: Biocity 2019. január 18. Nincsenek megjegyzések

A tél beköszöntével egyre gyakoribb téma a megfázás és természetesen annak megelőzése is. Ebben a küzdelemben hatékony társaid lehetnek az illóolajok, ám ennél sokoldalúbban is felhasználhatóak.

Dennree ételízesítők visszahívása

Kedves Vásárlóink!

Szállítónk által közölt információk alapján értesítünk Titeket, hogy a
• dennree Levespor üvegben, élesztőmentes 130 g (402185186059595)
• dennree Levespor utántöltőben, élesztőmentes 250 g (40218511605969
• dennree Levespor utántöltőben, bio élesztővel 250 g (4021851760598)
• dennree leveskocka, élesztőmentes 60 g (4021851560594)
• dennree leveskocka, bio élesztővel 60 g (4021851460597)
nevű termékek visszahívásra kerültek, hiszen a „zellert nem tartalmazó” felirat ellenére egy legutóbbi vizsgálat alkalmával zellert találtak bennük.

A Biocity eltávolította a polcairól ezeket a termékeket, és visszaküldésre kerülnek a szállítóhoz. Arra kérjük minden kedves vásárlónkat, aki ezen termékek valamelyikből vásárolt, hogy panasz esetén hozza/ küldje vissza nekünk, és megtérítjük az árát!

További információkat itt olvashattok:
https://portal.nebih.gov.hu/-/allergiasoknak-okozhatnak-gon…

Elnézést kérünk a kellemetlenségekért, és köszönjük a megértést!

Glutén a kozmetikumokban – kell vajon aggódnod?

Akár arról van szó, hogy érzékeny vagy az összetevőkre, akár csak szeretnéd elkerülni, joggal merül fel benned a kérdés, hogy a kozmetikumokban fellelhető glutén vajon mennyire káros.

Górcső alatt a mosópor – ezért nem mindegy, hogy milyet veszel

Publikálta: Biocity 2019. január 11. Nincsenek megjegyzések

A ruháit mindenki kimossa és ez rendjén is van így. De vajon mennyire tesz jót a környezetnek és a szervezetednek ez a rengeteg vegyszer, amelyet a folyamat során felhasználsz? Ennek jártunk most utána. Ideje szemlét tartani a mosóporok között!

A laktóz és a glutén ott is megbújik, ahol nem is gondolnád

Publikálta: Biocity 2019. január 8. Nincsenek megjegyzések

Napjaink társadalmában már teljesen hétköznapi dolog laktóz- vagy éppen gluténmentesen táplálkozni. Sokan küzdenek érzékenységgel ezekkel az anyagokkal szemben, míg mások az egészségük megóvása érdekében próbálják mellőzni ezeket az anyagokat. Ám nem árt körültekintőnek lenni velük, mivel a legváratlanabb élelmiszerekben is felbukkanhatnak.

Így kerülhet a tányérunkra kathi kebab a legváltozatosabb módon

A kebab méltán népszerű a finom falatok kedvelőinek körében. Nagy előnye ráadásul, hogy egy kis fantáziával egészen változatos módokon is elkészíthető. Ha te is szeretettel hódolsz a nemzetközi konyha kínálta változatos lehetőségeinek, akkor az alábbiakban érdemes lesz figyelned, hiszen most megmutatjuk, hogy igazíthatod az étrendedhez a kathi kebabot.

Izzadásgátló-kisokos – ezért szeretjük a természetes dezodorokat

Publikálta: Biocity 2019. január 4. Nincsenek megjegyzések

Habár a téli szezonban a kánikula veszélye nem fenyeget, a meleg télikabát alatt könnyen elkezd verejtékezni a hétköznapok embere. Ha te is ebben a cipőben jársz, akkor minden bizonnyal neked is van már egy jól szered ellenük. De abban is biztos vagy, hogy ez nem káros a testedre nézve?

Természetes kontra mesterséges édesítők – lerántjuk a leplet a cukorpótlókról

Publikálta: Biocity 2018. december 28. Nincsenek megjegyzések

A cukor napjaink egyik legtöbbet fogyasztott és legegészségtelenebb terméke. Szerencsére mindazok számára, akik le akarnak róla mondani és más úton szeretnének édességhez jutni, rengeteg alternatíva áll a rendelkezésére. De azt tudtad, hogy nem minden édesítőszer kínál valóban jó megoldást a cukor pótlására?

Így erősítsd a körmeidet külsőleg és belsőleg

Publikálta: Biocity 2018. december 21. Nincsenek megjegyzések

Napjainkban rengeteg nő küzd gyenge, repedező és töredező körmökkel. Ez a fajta probléma általában valamilyen vitaminhiányra utal, ám ezeknek pótlása mellett számos további praktika segíthet abban, hogy megerősítsd a körmeidet.

Ezekre ügyelj, ha télen is sportolsz a szabadban

Sokakat a téli fagyok sem riasztanak el attól, hogy kedvenc időtöltésüknek, a sportnak hódoljanak. Ha te is ezt a tábort gyarapítod, akkor viszont érdemes ügyelned néhány fontos apróságra, amelyekkel elkerülheted a megfázást és a sérüléseket ebben az időszakban is.

A kakaóvaj sokoldalú felhasználása a szépségápolásban

Sok helyen olvashatod, hogy a kakaóvaj milyen jót tesz a bőrnek. Legyen szó reklámról, vagy különböző kozmetikumok címkéjéről, útón-útfélen találkozhatsz ezzel az összetevővel. De vajon miben rejlik ennek a csodaszernek a jótékony hatása? Utánajártunk!

Gőzöléssel az egészséged megőrzéséért

A legtöbb ember – és köztük is leginkább a nők – többnyire csak a kozmetikusnál találkoznak a gőzöléssel. De tudod, hogy miért tesz ez jót az arckezelések során? És azzal tisztában vagy, hogy a kozmetikai felhasználáson túl milyen előnyökkel járhat a szervezeted számára ez a folyamat?

Védd meg az ízületeidet a téli hidegben

Kétségtelen, hogy az ízületek védelme kiemelt jelentőségű mindenki számára. Ez különösen igaz, ha már túl vagy a 30-on, ám a fiatalabb generáció tagjaként sem árt, hogyha gondolsz a megelőzésre. Az ízületek könnyen sérülnek, ami tartós fájdalmakhoz és nehézségekhez is vezethet.

Ezeket a vitaminokat kombináld az igazán ütős hatás érdekében

Azzal már bizonyára te is tisztában vagy, hogy a vitaminok alkalmazása – különösen ebben a hideg, téli szezonban – fontos az egészség megőrzése során. Ám ha kombinálod őket, tovább erősítheted a hatásukat, amelyet a testedre gyakorolnak.

Karácsonyi fogások diétásan

Publikálta: Biocity 2018. december 12. Nincsenek megjegyzések

Ismerős az az érzés, mikor előre attól félünk, hogy hány plusz kilót fogunk felszedni az ünnepek alatt? A folyamatos tanakodás, hogy próbáljuk tartani a diétát az állandó csábítás ellenére, vagy inkább ne is erőlködjünk, és majd januártól rákapcsolunk az edzésre? Sajnos nagyon sokan úgy gondolkodnak a diéta, egészséges étkezés kapcsán, hogy “vagy mindent, vagy semmit”, pedig nagyon egyszerűen, apró módosításokkal egészségestudatos étrendbe illeszthetővé tehetjük a klasszikus karácsonyi ételeket.

Ezért nélkülözhetetlenek a B-vitaminok a magzat egészséges fejlődéséért (és ezekből az élelmiszerekből viheted be őket)

Publikálta: Biocity 2018. november 29. Nincsenek megjegyzések

A babavárás csodálatos dolog – minden kisebb nyűgjével együtt. Persze ebben az időszakban nemcsak a baba, hanem a saját egészségedre is gondolnod kell, azaz megfelelő mennyiségű és minőségű tápanyaggal kell ellátnod a szervezetedet. Ezúttal az egyik legfontosabb csoportról, azaz a B-vitaminokról lesz szó, amelyek hiányában veszélybe kerülhet a magzat fejlődése.

3 villámgyors és isteni vega vacsora

Publikálta: Biocity 2018. november 5. Nincsenek megjegyzések

Bizony, sokunkkal megesik, hogy este, fáradtan hazaérkezve a munkából konstatáljuk, hogy a vacsora elkészítése még várat magára. Ha te is ebben a cipőben jársz, tarts velünk! Mutatunk három ízletes és gyors receptet, ami tökéletes választás az ilyen estékre.

5 hasznos tipp a vegán sporttáplálkozáshoz

Manapság is nagy népszerűségnek örvend a nézet, miszerint a vegán sporttáplálkozás nem hatékony. A szkeptikusok ilyenkor többnyire arra hivatkoznak, hogy állati fehérje hiányában kevesebb izom építhető. Ez az álláspont azonban téves. Mutatjuk, miért!

Élet az allergia árnyékában

Habár az allergiák zöme gyermekkorban alakul ki, felnőve is fennállhat a veszélye, hogy egy nap megkeseríti majd az életedet. Különösen igaz ez az ételallergiák esetén, amik a többivel ellentétben sokkal inkább felnőttkorban fordulnak elő.

Koffeinpótlás alternatívan – ezekkel az energiabombákkal jól indulhat a napod

A koffeinfüggőség a mai kor emberének már mindennapos jelenség. Egy jó erős fekete reggel, vagy egy finom latte ebéd után már szinte mindenki életének a szerves része. Azt azonban kevesen tudják, hogy a kávé helyett sokkal hatékonyabb és egészségesebb koffeinforrások is léteznek.

Miben különbözik a férfiak és a nők bőre, és miért fontos, hogy a férfiak is tudatosan válasszanak kozmetikumot?

Publikálta: Biocity 2018. október 29. Nincsenek megjegyzések

A kozmetikumok és a bőrápolás említésekor elsősorban a nőkre asszociálunk. Pedig a férfiaknak ugyanúgy fontos, milyen termékek mellett teszik le a voksukat, hiszen nekik is vigyázniuk kell a bőrükre. Éppen ezért a mesterséges anyagokkal előállított alternatívák helyett jobb, ha ők is a bio-, vagy a natúrkozmetikumokat választják – akkor is, ha elterjedt az a nézet, hogy a nők bőre érzékeny.

Lisztek a fürdőszobában

Publikálta: Biocity 2018. szeptember 18. Nincsenek megjegyzések

Az senkinek sem újdonság, hogy egyes konyhában fellelhető alapanyagokat az otthoni kis kozmetikánkban is felhasználhatunk. Vajon igaz ez a lisztekre is?

Ez a 7 tanács segíthet átvészelni a nyári allergiaszezont

Publikálta: Biocity 2018. július 26. Nincsenek megjegyzések

Van, akinek a nyár nem az önfeledt pillanatokról szól. És még csak nem is a magasabb hőmérséklet, hanem a levegőben lévő pollenek, a napsütés vagy a zümmögő rovarok miatt. Az allergiások pontosan tudják, mit értünk a feszengős nyáresti séták, kirándulások vagy vízparti üdülések alatt. Nekik mindez egyet jelent a bőrviszketéssel, tüsszögéssel és orrfolyással – csak hogy a leggyakoribb panaszokat említsük.

Nem csak az UV védelemre kell gondolnunk nyáron, ha óvni akarjuk a bőrünket

Publikálta: Biocity 2018. július 20. Nincsenek megjegyzések

A bőrünk az egyik legfontosabb védőpajzsunk a környezeti hatásokkal szemben. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy körültekintően válasszuk meg a kozmetikumainkat. Míg télen a szél és a hideg miatt kicserepesedik, néha pergamenhez hasonló mértékig szárad a bőrünk, addig a nyári hónapokban ettől eltérő tényezőkre kell figyelnünk.

Naptejválasztási gyorstalpaló – miért fontos a bőrtípus és milyen összetevőket kerüljünk el

Publikálta: Biocity 2018. július 16. Nincsenek megjegyzések

Az első napsugarak megjelenésével fokozott figyelmet kell fordítanunk a bőrünk védelmére, ha később nem akarunk a káros hatásokkal szembenézni. Persze sem az összetétel, sem a faktorszám szempontjából nem mindegy, milyen fényvédő terméket választunk.

Természetesen tiszta lakás

Publikálta: Biocity 2018. március 12. Nincsenek megjegyzések

Te is úgy gondolod, hogy makulátlan tisztaságot csak erős vegyszeres tisztítószerekkel lehet elérni? Szerencsére ez nem igaz! Mutatunk pár trükköt, amik segítségével a tisztaságot nem kell feláldozni az egészségbarát tisztítószerekért.

Matcha vs. Maca- Superfood egy bögrében

Publikálta: Biocity 2018. február 14. Nincsenek megjegyzések

A természet egyészségvédő ajándékai egy bögrében, némi csokoládés körítéssel- a reggeli kávéd több energiát adhat, mint gondoltad volna!

Farsangi fánk diétás jelmezbe bújtatva

Publikálta: Biocity 2018. február 3. Nincsenek megjegyzések

A falánkság hagyományát őrző farsangi fánk, mégis diétás...Kíváncsi vagy, hogyan? Olvass tovább!

Vegán "tejtermékek"...?

Publikálta: Biocity 2018. február 1. Nincsenek megjegyzések

Pizza nyúlós mozzarella sajttal, krémsajtos bagel, vajas pirítós, sajttorta, édes krémtúrós desszertek...csupa olyan finomság, amit egy vegán nem ehet, igaz? Tévedés!

Vegán mac’n’cheese szósz

Publikálta: Biocity 2018. január 18. Nincsenek megjegyzések

A Mac'n'Cheese, vagyis sajtos makaróni egy igazi amerikai "comfort food", vagyis gyors és egyszerű. Receptünket vegánok is bátran kipróbálhatják! ;)

Tejbepapi helyett tejbezabi, azaz a megreformált tejbegríz

Publikálta: Biocity 2018. január 17. Nincsenek megjegyzések

Hogy lehet egyszerre nosztalgiázni, engedni gyermekkorunk kedvenc ételeinek csábításának, és betartani a diétánkat? Ilyen egyszerűen!

Nyáridéző mindenmentes lángos

Ilyenkor télen neked is eszedbe jutnak a nyári strandolós napok? Idézd elő a hangulatot egy kis lángossal- ne aggódj, ez segít abban, hogy nyáron jól érezd magad bikiniben! ;)

Trükkök a téli fáradtság ellen

Publikálta: Biocity 2018. január 16. Nincsenek megjegyzések

Legszívesebben Te is téli álmot aludnál? Néháy tippel segítünk, hogyan győzd le a rövid nappalok okozta fáradtságot!

"Olyan, mint a hagyományos- csak jobb!"

Publikálta: Biocity 2017. november 21. Nincsenek megjegyzések

Könnyen, gyorsan elkészíthető, hagyományosra emlékeztető kenyér, ami beilleszthető számos különböző diétába, és még a család is imádni fogja? Ha tudni akarod, hogyan készíts egészséges finom, puha kenyeret, olvass tovább!

Célzott megoldások minőségi, természetes alapanyagokból!

Publikálta: Biocity 2017. november 18. Nincsenek megjegyzések

Közel 100 év szakértelme és történelme tégelybe zárva! Ez jellemzi a Dr Konopka's termékcsalád gyógynövényes haj, arc, kéz, láb és testápolási termékeit.

A kókuszra fókuszálva!

Coco4me termékcsalád tagjai: a krémes és zamatos kókusztejszín (24%), a selymesen lágy kókusztej (7%) és az orgnikus szuper kókuszos kókuszvaj!

Recept: Vegan Pasta Bolognese

Aromás paradicsomszósz, illatos fűszerek, lágyan olvadó sajt, Olaszország hangulata: Ezeket ötvöztük ebben az egyszerű, mégis csodás receptben, természetesen vegánosítva a hagyományos bolognai szószt.

Függőleges erdők - a fenntartható jövő

Publikálta: Biocity 2017. november 15. Nincsenek megjegyzések

20.000 négyzetméternyi erdő: azaz 480 nagyobb, 300 kisebb fa, 10.000 tő évelő és talajtakaró növény, madarak és rovarok lakóhelye - mindez Milánóban, két tornyon valósult meg. Igazi vertikális paradicsom, mely nem csak kellemes látvány, de hasznos is.

Melyik műanyag típusban tilos mikrózni?

Publikálta: Biocity 2017. november 15. 2 comments

Manapság nincs olyan nap, hogy ne találkoznánk valamilyen formában műanyaggal, ha élelmiszerről van szó. Az élelmiszerek tárolásárára, szállítására ugyanis az esetek többségében a műanyag valamilyen formáját használjuk. Éppen ezért érdemes tudni, hogy melyik mire használható és mi az, amit kifejezetten érdemes elkerülni.

Az egyik legjobb természetes édesítőszer - Stevia

Szerencsére egyre többen vagyunk, akik tudatosan odafigyelünk egészségünkre és megpróbálunk egészséges alternatívát keresni táplálkozásunkban is. Ennek a kérdésnek egyik alappillére a cukorfogyasztás hatalmas mértéke, és hogy hogyan változtassunk ezen.

Egészség mogyoróhéjban

Szeretjük az olajos magokat rágcsálni, mégis sokan félve markolunk bele pl. egy zacskó mogyoróba, mondván a mogyoró olajos, tehát egészségtelen. Ideje eloszlatni a tévhiteket, kutatások szerint ugyanis például a mogyoró mértékletes fogyasztása kifejezetten jót tesz az emberi szervezetnek: segíti egészségünk megőrzését, a szívbetegségek és az elhízás megelőzését.

10 hasznos testápolási tipp, amit biztosan nem tudtál!

Publikálta: Biocity 2017. július 26. Nincsenek megjegyzések

Mindannyian szeretünk gyönyörűen tündökölni, ugyanakkor a szépségápolási kenceficék sokszor nagyon drágák. Szerencsére a most következő néhány pénztárcabarát, otthon is könnyen elkészíthető beauty tippel nem is kell költségekbe verni magunkat.

A kakaóvaj 4 felhasználási módja

A kakaóvaj halvány színű, ehető növényi olaj, melyet a kakaóbabból nyernek ki. A kakaóvajat arra használják, hogy a csokoládé állaga simább legyen, a kekszek és a sütőipari termékek finomabbak legyenek, de a kakaóvajat megtaláljuk a gyógyszerekben, kenőcsökben és kozmetikumokban is. A kakaóvajnak enyhe csokoládéíze és aromája van.

Őszi nasi: Kókuszos-diós banánkenyér

Publikálta: Biocity 2017. január 17. Nincsenek megjegyzések

Véget ért a nyár, most már hamarabb sötétedik, hűvösödnek a nappalok is, a nap alacsonyabban jár. Ilyenkor már szívesebben tevékenykedünk a konyhában is, finomabbnál finomabb ételeket készíthetünk magunknak és a családnak is.

Védd magad szupererő antioxidáns-turmixal!

Valami egzotikusra vágysz? Akkor próbáldki a szupererő antioxidáns turmixunkat! Amellett, hogy egy igazi ízbomba, rendkívül magas az ásványi anyag tartalma és tele van vitaminokkal.

Gluténmentes konyha: 6 felhasználási módja a tápiókának

Publikálta: Biocity 2016. augusztus 19. Nincsenek megjegyzések

Akár érzékenység, akár életmódváltás miatt szeretnéd kipróbálni, a tápióka kiváló választás, ha szeretnél gluténmentesen étkezni. A következőkben mutatunk néhány fontos infót és elkészítési módot, amely segít kicsit jobban megismerni a tápiókát.